Golf szótár

Golf



A golf egy füves pályán játszható sport. Ez labdajáték nagy hagyományokkal rendelkezik, a játékosok számát világszerte 60 millióra becsülik. A golf őshazáját hasztalan dolog keresni, mert sok nemzet vallja magáénak. Az biztos, hogy több száz évvel az angolszász golf előtt, kezdetleges formában, a maihoz nagyon hasonló játék Kínában, a Római Birodalomban és Hollandiában is létezett. Az első golffal kapcsolatos írásos emlékek 1457-ből származnak, amikor II. Jakab király és a skót parlament betiltották a futballt és a golfot, hogy a skótokat az íjászat gyakorlására késztessék.

Játék célja



Egy (legalább 42,67 mm átmérőjű, és legfeljebb 45,93 gramm súlyú) labdát a lehető legkevesebb golfütéssel az elütő helyként megjelölt sík területről a golf szabályai szerint egy 10,8 cm átmérőjű, legalább száz méteres körzetben elhelyezett lyukba bejuttatni. A játéktér (az úgynevezett golfpálya), 18 szakaszból áll, a teljes hossza meghaladhatja a 7000 métert is. Amennyiben a labda szabályosan nem üthető meg (például a pályaszakasz határán kívülre kerül vagy elmerül egy tóban), a szabályok lehetőséget nyújtanak az ütés megismétlésére, habár ez többnyire büntetőütésnek számít. A végső ütésszám, amivel sikerül a labdát a lyukba beütni (golfütések + büntető ütések) egy pontszámot eredményez, amelyet fel kell írni az eredmény nyílvántartó lapra, az úgynevezett score-kártyára.

Golfpálya



A golfot a golfpályán játszák, amely a szabályok szerint 18 részből (ún. szakaszból) áll, amelyeken minden esetben megtalálható egy elütőhely (tee), a kezdőütés számára (drive), egy célterület (green), melyen egy lyukat helyeznek el, benne egy zászlóval (hole). A gyakorlópályák állhatnak 6, ill. 9 szakaszból is. A tee és a green között helyezkedik el a fairway, melyen áthaladva a játékosok egy vagy több ütéssel érik el a green-t. A green-eken a labdát gurítva (put) juttatják be a játékosok a lyukba (hole). A pályát rendszerint tájépítész tervei alapján építik és többnyire egy golfklub vagy egy üzleti társaság üzemelteti. A pálya gondozása rendkívül költséges és általában több greenkeeper végzi az ehhez szükséges speciális gépek segítségével.

Golflabda



A golf szabályai meghatározzák a golflabdák méretét és megjelenését. Az átmérőjük 42,67 mm, a maximális tömegük 45,93 g. A labda felületén 366 szabályosan elhelyezkedő kör alakú bemélyedés (ún. dimple) található. Az ütőfej által okozott forgás miatt, szükség van a labda repülés közben történő iránystabilizációjára. A felület kialakítása megakadályozza, a labda forgásirányba történő elmozdulását és háromszorosára növeli a repülés távolságát.

Par



Az az ütésszám (stroke) amennyivel az adott pályaszakaszon a labdát a lyukba (hole) kell juttatni. Háromféle pályaszakaszt különböztetünk meg a hosszúság alapján: Par 3, Par 4 és Par 5. Az Old Lake Golf & Country Club pályája Par 71, azaz 71 ütésből kell teljesíteni.

Even



Az adott pályaszakaszon az előírttal megegyező ütésszámból teljesítés esetén.

Eagle



Az adott pályaszakaszon az előírtnál kettővel kevesebb ütésszámból teljesítés esetén. (Az eredményjelző táblán (scoreboard) általában narancssárga színnel jelölve.)

Birdie



Az adott pályaszakaszon az előírtnál egyel kevesebb ütésszámból teljesítés esetén. (Az eredményjelző táblán (scoreboard) általában piros színnel jelölve.)

Bogey



Az adott pályaszakaszon az előírtnál egyel több ütésszámból teljesítés esetén. (Az eredményjelző táblán (scoreboard) általában kék színnel jelölve.)

Double bogey



Az adott pályaszakaszon az előírtnál kettővel több ütésszámból teljesítés esetén. (Az eredményjelző táblán (scoreboard) a többitől eltérő színnel jelölve.)

Stroke play



A stroke play vagy más néven „Medal Play“ a golf egyik játékformája, amelyet 1759-ben, St. Andrewsban találtak ki.
A stroke play-nél az a játékos győz, aki a legkevesebb ütésszámot („Score“) éri el a meccs egyes fordulóiban. Egy forduló általában 18 lyukat jelent, de 2006 óta léteznek 9 lyukas fordulók is. A legtöbb profi torna négy fordulóból áll, amelyeket csütörtök és vasárnap között bonyolítanak le. Az amatőr meccsek általában egyfordulósak, de a golfklubok saját bajnokságain, gyakran több nap alatt több fordulót is lejátszanak.

Match play



A match play a golf egyik játékformája, amely a stroke play 1759-es megjelenéséig egyedüliként létezett.
Két játékos, ill. két kétfős csapat játszhatja. Mindkét fél a lehető legkevesebb ütésszám („score“) elérésére törekszik, a lyuk megnyerése egy pontot ér. Ha felek azonos score-t érnek el, akkor mindketten fél pontot kapnak. A meccset az a fél nyeri, aki az adott fordulóban legtöbb lyukat nyerte meg. Egy forduló általában 18 lyukat jelent, de 2006 óta léteznek 9 lyukas fordulók is.

Brutto és netto eredményszámítás



A kétféle eredményszámítási módszer használható, amelyek segítségével a bruttó (a ténylegesen elért pontszám) és a nettó (az elért pontszám a résztvevő játékerősségét beleszámítva) eredmény számítható ki. Tehát a bruttó ponttáblázat élén az abszolút legjobb golfozó áll, a nettó pontszám segítségével pedig meghatározható a relatíve legjobb játékos, a golftudását a legjobbakéval összehasonlítva.

Handicap



A handicap (azaz előny) rendszereknek többféle változata létezik, de alapvetően a játékos golftudásának az elért eredményei alapján történő számtani kifejezésére szolgálnak. Nagyjából megegyezik azzal az átlagos ütésszámmal, amit a játékos a pálya par számához (azaz alapütésszámához) viszonyítva elér. Tehát egy tapasztalt golfozó, aki Even part ér el az egész pályán, 0 handicappel rendelkezik. Ha a játékos 100-at ér el egy 72 paros pályán, akkor az érték megközelítőleg 100 - 72 = 28. Mindez csak az amatőr játékosokra vonatkozik, a profi golfozók nem rendelkeznek handicappel.

Szobafoglalás
Érkezés: *
Elutazás: *
Promóciós kód:
Közösségi oldalak
Megtalál minket a legnépszerűbb közösségi szájtokon is!
Kövessen, lájkoljon, iratkozzon fel és nem marad le semmiről!